Jelen blog azt tűzte ki céljául, hogy az egyéni és társadalmi felelősség kérdéseit boncolgatja aktuális politikai és közéleti eseményekhez kapcsolódóan, ugyanakkor pártsemleges módon, a szakmaiság szemüvegén keresztül.

Jó olvasgatást!

 "Rendet kell tenni, rendnek kell lenni"

Újra meg lehet bukni alsó tagozatban is. Egyúttal visszatér a jól megszokott és érthető ötfokozatú skála is a kisiskolások iskolai teljesítményének értékelésébe.

Ebben a bejegyzésben csak a buktatással foglalkozunk, mert ez lényegesen nagyobb visszhangot váltott ki a közbeszédben is, viszont egy következő posztban kitérünk az osztályozás előnyeire is.

Az üzenet világos: az a tanuló, aki nem ugorja át a lécet, nem tanulja meg az elvárt anyagot, megbukik. Illetve dehogy bukik meg, hiszen az olyan csúnya szó, évet ismétel. Azaz lehetőséget kap, nem pedig büntetést.

Ez az intézkedés az országnak nagyon előnyös, hiszen így rengeteg lehetőséget kapunk a fejlődésre. Az államtitkár asszony ugyanis nem tanulta meg a leckét sem pedagógiából, sem közgazdaságtanból, sem idegennyelvből. Hiszen ha akár elismert hazai oktatáskutatók és közgazdászok munkáit, akár külföldi oktatási rendszerek hatékonyságát tanulmányozta volna, be kellene látnia, mekkora csapást mér ezzel az intézkedésekkel a gyerekekre, szüleikre, közvetve pedig az ország gazdaságára és társadalmi integritására. Mi tehát ismételhetünk, és egész nyáron dolgozhatunk, míg azok az országok, akik tanultak idegennyelvet és szövegértést, már régen magasabb osztályokba léptek.

Abban a beszélgetésben, ahol ez először elhangzottak ezek a tervezett intézkedések, a műsorvezető is erős ellenérveket sorakoztatott fel, szisztematikusan hivatkozva államtitkárasszonynál lényegesen nagyobb hazai szaktekintélyre (Halász Gábor) és a nemzetközi politikai színtérre is. Hoffmann Rózsa pedig ahelyett, hogy megkísérelt volna érvelni saját álláspontja mellett, az észérveket és adatokat lesöpörte azzal, hogy ők nem akarnak más nemzetek után menni (!), és különben is sok tanár mennyire örül neki (!), hogy végre megint érthető lesz az osztályozás és a buta gyerekeket nem kell továbbengedni.

Miért is jó tehát a bukás a gyerek szempontjából?

Rendre és fegyelemre nevel, idejekorán megérteti a gyerekkel, hogy kötelességei vannak, amelyeket teljesítenie kell és amelyek megszegése következményekkel jár - így az államtitkár asszony (persze itt a következmény szerinte véletlen sem büntetést jelent).

Ha figyelembe vesszük, hogy 10 év alatti gyerekekről van szó, és esetleg felderengenek olyan nevek mint Piaget vagy Kohlberg, akkor már az egyszeri pedagógus számára is nyilvánvaló, hogy annak elvárása, hogy a vele szemben alkalmazott büntetést a gyerek tudatosan, fogalmi szinten saját érdeke iránti megnyilvánulásként értékelje és ebből élethosszig tartó erkölcsi tanulságokat vezessen le magának, finoman szólva is földtől - de legalábbis minden szakmaiságtól - elrugaszkodott.

Az "oktatásügy szakember" (sic!) következő érve, hogy aki nem rakja le elemi szinten a számolás és olvasás alapjait, nem bírkózhat meg az iskola későbbi kihívásaival sem.

Miközben az alapvető értelmi képességek kifejlődésének szerepét a tanulás további sikerességében egyáltalán nem vitatjuk, ezt aligha az évismétlés fogja orvosolni. Ugyanis számtalan nemzeti és nemzetközi oktatásszociológiai összehasonlító mérés mutatja, hogy a magyar iskolarendszerben igen alacsony a pedagógiai hozzáadott érték mértéke, különösképpen az elemi készségek fejlesztésében. Ezzel szemben hazánkban kiemelkedő a szülők iskolázottságának és társadalmi helyzetének hatása a gyerek képességfejlődésére és iskolai előmenetelére. (Ez az összefüggés NEM az öröklésnek tulajdonítható.) Ez azt jelenti, hogy jelen formájában az oktatás egy rugalmatlan, hatékonytalan rendszer, amely társadalmi mobilizáló funkcióját csak igen korlátozott mértékben tölti be. Ennek a rendszernek azok a nyertesei, akik már eleve jó önérdekérvényesítő képességgel, kiterjedt kapcsolati tőkével rendelkeznek, akiknél már otthonról hozottan is értékként jelenik meg az oktatás. Akik viszont anyagi, szellemi és/vagy kulturális hátrányban vannak, azokat pedig nem csupán nem segíti, de bünteti. Ezt az állapotot ez a kifejezetten a rugalmatlanság irányába ható intézkedés pedig igencsak megerősíti. És még szót sem ejtettünk arról, milyen hatással van a bukás és az azzal járó megbélyegzés és kiközösítés a gyerek énképére, önértékelésére, szociális képességeire, amelyek természetesen mind negatívan hatnak vissza az értelmi képességek fejlődésére és ismeretek elsajátítására, azaz a globális iskolai teljesítményre is.

Mindemellett a fenti érv sok tekintetben egy igen furcsa, populista és improduktív szemléletet tükröz, amelyet a pedagógusok akaratára legitimációs forrásként történő hivatkozás is alátámaszt, nevezetesen, hogy a gyerek van a tanárért és a társadalom az iskoláért, nem pedig fordítva. 

Úgy látszik tehát, hogy a KDNP-s államtitkár a kereszténység értékekkel szemben is szelektív magatartást mutat, s jobban szimpatizál az ószövetséggel, amely szerint az apák bűneiért a fiaiknak is bűnhődniük kell, hetediziglen, s a liberális Pál apostolt már kevéssé kedveli, aki rákérdez, hogy "Tanító, tanítod-e magadat?".